A lélek - György Viktória Klára

 

 

 

Napfénynek...

 

 

 

 

 

 

Napfény kedves ajándéka....

 

Barátság - György Viktória Klára 

 

 

Biztatás/Gyermekeimnek/ - György Viktória Klára

 

 

 

 

 

Az élet mély értelmét keresve,
győzz le időt, távolságot,
szent imában fohászkodva,
szeresd e reményekkel teli,
szenvedő világot.
Soha ne kezd félelemmel a napot,
magadért, másokért,
tedd szebbé a holnapot.
Add tovább örömöd,
töretlen jókedvvel,
hisz a nesztelen, suhanó pillanat,
telve van parányi kincsekkel.


Új utakat keresve teljesülnek
kisebb-nagyobb álmok,
az élet szent adománya:
szeretet, család, jó barátok.
Tárd ki az emlékek dobozát,
felragyog majd néhány
pillanatnyi szépség,
s látsz feléd nyújtózó kezeket,
gondolj vissza, közülük
kik fogják most a kezedet.


A kitartáson múlik minden,
légy csendes, türelmes,
nyugodt lélek.
A rögös út nem a sötétségbe visz,
ha a fény felé fordítod tiszta szíved.
Ne ijesszen az ismeretlen holnap,
higgy magadban,
hadd legyenek dühösek mások.
Te csak maradj nyugodt,
nyerd vissza elveszettnek hitt
bátorságod.


Megmérettetik hited
a nehéz időkben,
úgy érzed nincs kiút,
nincs értő meghallgatás,
több jóság kell a világnak,
gyengéd ölelés, mosoly,
kedvesség, biztatás.
Felejts el mindent, ami rossz,
bízz a szeretetben.
A hited a páncélod,
mely védelmez, erőt ad,
s a remények földjén járva
ne feledd,
szükség van rád,
hisz veled teljes
az élet körforgása.


Ha napjaid felforgatja
a féktelen harag,
s ha bánt a gyötrő magány,
a soha nem ismert
benned rejtőző mérhetetlen félelem.
Ne szenvedj, szólj
őszinte szavakkal csendesen.


A szeretet gyógyír,
bármilyen sebed is van.
A holnap reményből bontja szirmait,
engedd el a múlt sötét árnyait,
hinned kell álmaid szépségében,
nemes célok lakozzanak
szíved minden rejtekében.


S ami a kételyek, félelmek után marad,
az Égi Bölcs szárnyai alatt,
letörölve a könnyeket,
élj jóságból született,
áldott, boldog é l e t e t.


Csongrád, 2020. június 13.

 

 

A hajnal szelíd ölelése - György Viktória Klára

 

Az ébredő nap fényében,
szelíd hullámok ringatóznak,
aranyló napsugár hinti melegét,
s a hallgatag szürkeség felett,
csend öleli át
a végtelen sima tükrét.
A parttalan messzeségben
párát sóhajt a friss illatú hajnal,
vízbenyúló félhomály oson,
fényfoltok siklanak,
s tétova mozdulattal
szelíden öleli a part menti fűz lombjait.
Az éj leveti bűvös fátylát,
varázslatos kert nyitja kapuit,
fényzáport ont
néma csókja a virradatnak,
s a fürkésző csendben,
kósza illatfelhők
gyengéden suhannak.
Napsugár szövi
a reggel üde zöld köntösét,
szenderegve sóhajt
a könnyfényű, felhőtlen csillogás,
s mindent betölt,
a friss harmatot hozó,
fenséges, tiszta ragyogás.

Megállt az idő - György Viktória Klára

 

 

Az éj vizén csillagok milliárdja
sóhajt csendesen,
álmaim sodródva partot érnek
a szemvillanásnyi, suhanó semmiben.
Emlékek bontják a szeretet fonatát,
a tünékeny, mulandó idő
szívverésnyi pillanatát.

Megnyugodva a
boldogság mezején,
a tegnap tornácán feledem bánatom,
hol szelíden nyújtózik
a tört szirmú mosoly,
s gyengéd ölelésed ringatom.

Szívünk melege
örömfürtöket sző,
egymás közelében
megszűnik létezni a világ,
melynek nincs kezdete se vége,
csak az érzések tiszta,
felhőtlen, végtelen mélysége.


Megállt az idő…megállt az élet,
a szendergő pillanat tovaszállt,
s az időtlenség fényéből kilépve,
álmodunk, létezünk tovább.



            Csongrád, 2016.01.24.             

Tél...György Viktória Klára

 

 

 Pihen a táj
a jéggé fagyott némaságban,
didergő sóhaj száll,
a télben szendergő,
tisztalelkű, hófedte világban!

Fagyos lehelet,
süvítő hideg szél,
a dermesztő hűvösben,
mindent betemet a
a rideg jégpáncél.

Kristályokba fagyott szépség
a gyöngyfényű jégvirágok
ezernyi csokra,
táncoló hópelyhek
olvadnak a puha,
fehér takaróba.

Kegyetlen, büszke évszak,
ködpalástját hinti a zúzmarás ágra,
s zord hideget terít,
a jég karcolta deres határra.

Vallomás a Költészetről...

 

 

 

 A mindennapok hömpölygő sodrásában,
megannyi nemes gondolat,
határtalan gazdag a szókincsek világa,
ahol összeérnek az érzelmekkel szőtt szavak.
Az ihlet számtalan pillanatát felébresztve,
életre kelnek szeretetre méltó,
biztató sorok,
a lét valódi mélységeibe látva,
a valóságot tükrözve,
s nem mindig a boldogot.

Végtelen áradatként zúdul
a rímek, ritmusok változatos sokasága,
indulatok, megrázó élmények,
döbbenetes, sokszínű fonata.
Hangot adva, szomjazva a kedvességre,
békességre, megnyugtató, őszinte szóra.

A zaklatott holnapokban is
él majd tovább a remény,
hogy e bensőséges,
varázslatos világ, a Költészet,
hitet, erőt, vigaszt nyújt.
Leírja az elmondhatatlant,
maradandót alkotva,
s felfedi hatalmas,
kimeríthetetlen kincstárát,
mely a lélek halhatatlan,
teremtő csodája.

György Viktória Klára
Csongrád

György Viktória Klára - Szeplő

 

Mi lenne, ha aludnál,
És amíg alszol,
Álmodnál,
És mi lenne, ha
Álmodban a
Mennyországba eljutnál,
S ott tépnél egy szál virágot,
Különös, csodás virágot,
És mi lenne, ha
Felébredve,
Ott lenne épp a kezedbe`?
Mondd, mi lenne akkor?

Samuel Taylor Coleridge