Az éj vizén csillagok milliárdja
sóhajt csendesen,
álmaim sodródva partot érnek
a szemvillanásnyi, suhanó semmiben.
Emlékek bontják a szeretet fonatát,
a tünékeny, mulandó idő
szívverésnyi pillanatát.
Megnyugodva a
boldogság mezején,
a tegnap tornácán feledem bánatom,
hol szelíden nyújtózik
a tört szirmú mosoly,
s gyengéd ölelésed ringatom.
Szívünk melege
örömfürtöket sző,
egymás közelében
megszűnik létezni a világ,
melynek nincs kezdete se vége,
csak az érzések tiszta,
felhőtlen, végtelen mélysége.
Megállt az idő…megállt az élet,
a szendergő pillanat tovaszállt,
s az időtlenség fényéből kilépve,
álmodunk, létezünk tovább.
Csongrád, 2016.01.24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése