“Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen
pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság
negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet.
Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi
tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen
mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először
is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezzél csak… Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja
csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden
nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő.
Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A
dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes
ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad.
Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. ...milyen ... kibírhatatlan lenne egy
teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság
nélkül!”
(Füves könyv)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése